Integrál orvoslás a 21. században

2013. feb. 8. | Nincs hozzászólás

Integrál orvoslás a 21. században

Dr. Stefan Brunnhuber orvos, egy németországi integrál pszichiártiai klinika igazgatója arról beszél, mit jelent az integrál szemlélet az orvoslásban, és hogyan hathat a gyógyítás jövőjére.

 

Stefan, Te azt vallod, hogy a posztmodern korban, amelyben élünk, az élet minden területén integrációs folyamatok véghezvitelére van szükség. Mit jelent ez az orvostudomány számára?

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk most, a 21. században, hogy a történelem során először lehetőségünk van a létező összes orvosi rendszer egyidejű megismerésére. Ez egyrészt a technikai fejlődésnek, pl. az internet létének, másrészt az orvostudomány új eredményeinek köszönhető.

Hány orvosi modellt tartasz számon?

Legalább hetet vagy nyolcat. Ide tartozik a nyugati biomedikális modell, a hagyományos kínai, arab, indiai, tibeti orvoslás, az európai természetgyógyászati ismeretek, és a világszerte jelenlévő samanizmus.

Amikor integrál orvoslásról beszélünk, valóban minden ismeretet számba kell vennünk. Semmit sem zárunk ki: sem az idegsebészeti beavatkozásokat, sem a samanizmust – különben nem beszélhetnénk valóban integrál orvoslásról.

Ez egy egyedülálló lehetőség. 500 éve Nyugaton legfeljebb Paracelsus, Galenus és Hippokrates tanait lehetett megismerni. Nem volt rá lehetőség, hogy valaki pl az indiai vagy a kínai orvoslást tanulmányozza. Most egyszerre tekinthetjük át a hat-nyolcezer éves tanokat és az összes ma működő orvosi rendszert, kiválasztva belőlük az éppen megfelelőt.

Kinek a feladata ez a fajta integrálás?

Minden területen szükség van rá: a politika, a tudományok, a klinikai gyakorlati alkalmazások terén, valamint az egyéni életstílus megváltoztatásában egyaránt.

Mi teszi különlegessé az integrál szemléletmódot?

Az integrál orvoslást gyakorolva nem azonosulunk egyik alternatívával sem teljesen, hanem „fölülről” tekintünk rájuk. Fontos, hogy elvből egyetlen lehetőséget se utasítsunk el: egyetlen megközelítés sem lehet 100%-ban téves.

Csak ilyen beállítottsággal tudjuk kiművelni azt a kellő alázatot, amivel ehhez a témához fordulhatunk. Egyszerűen túl keveset tudunk, és minden tudásra szükségünk van a pácienseink kezeléséhez – máshogy nincs is értelme. Ha azt mondom, mindegyik megközelítés rendben van, de a homeopátia nem, azzal nem méltányolom megfelelően ezt a modellt és az általa szerzett tapasztalatokat. Ugyanez vonatkozik a másik oldalra, az akadémikus orvoslásra: ha azt mondom, mindent elfogadok, de a génterápia szóba se jöhet, azzal nem integrálok, hanem dezintegrálok. Az integráció az összefüggések rendszere: a lényeges elemek intelligens, integrál szemléletű összekapcsolása.

Milyen hibát követünk el akkor, amikor a te szavaiddal élve dezintegrálunk, azaz létező lehetőségeket elvből kizárunk?

Az ezotéria területén gyakran találkozhatunk az „integratív” kifejezéssel, a fizikai és szubtilis test egységére utalva. Ezzel szemben a pszichiátriában az integratív kifejezés a pszichoterápia és a gyógyszeres kezelés párhuzamos alkalmazását, vagy a magatartásorvoslás és a pszichoanalitikus tapasztalatok ötvözését jelenti. Ezek fontos integrációs törekvések, de ez még nem minden!

Ha az integrál orvoslásból a neurobiológia és az orvostudomány minden eredményét kizárnánk, és csak a legtágabb értelemben vett alternatív orvoslás tudásanyagát vennénk figyelembe, azzal az integrálás csak korlátozott mértékben valósulna meg. Ez aztán tünetképzéshez vezet a szemléletmódban mindkét oldalon, mert nem integrálnak, hanem disszociálnak (lehasítanak), projektálnak (pl. kifogásolni valókat találnak egymásban). A jelenleg is folyó vita a WHO-val a homeopátia alkalmazásáról pont erről szól.

Azt mondod, hogy a dezintegráció tünetképzéshez vezet. Elmagyaráznád pontosan mit jelent ez?

Ez a mechanizmus egyéni és rendszerszinten is megfigyelhető. Vegyünk például egy olyan orvost, aki az életéből negyven évet egy kemoterápiás szer kifejlesztésével töltött el. Az ő világát kizárólag a biomedikális szemlélet határozza meg, semmi más. Tegyük föl, ez az orvos olvas egy kutatásról, amely arról számol be, hogy a húgyhólyagmeridián megszúrása kihat az agy nyakszirti lebenyének, a látókéregnek a véráramlására. Egy kínai számára ez magától értetődő, mert tudja, hogy a húgyhólyagmeridián segítségével javítható a látás. Vagy tegyük fel, ez az orvos arról hall, hogy egy klasszikus homeopátiás szer, a Belladonna, gyermekekkel végzett ismételt vizsgálatokban hatékonynak bizonyult lázgörcs kezelésében. Sok anya megerősítené ezt. Ebben az esetben az elképzelt orvosunk két dolgot tehet: kibővíti az ismereteit más orvosi rendszerek irányába és fölülről kezd rátekinteni az alternatívákra, vagy disszociál, azaz lehasít valamit. Ugyanezt a gondolatmenetet végigfuttathatjuk a másik oldal szereplőjével is. Mindkét oldalnak megvannak a maga erősségei és gyengeségei.

Pontosan mit jelentenek ezek a szükséges integrációs folyamatok?

A tényleges integrálás ott kezdődik, hogy kapcsolatba kerülünk az ismeretlennel, az idegennel. Az orvoslásban ez a hagyományos és a komplementer (alternatív) medicina közötti kapcsolat létrehozását jelenti a két oldal kibékítésével és egymás eredményeinek kölcsönös elismerésével. Ez ki fog hatni az emberképünkre, a természetről és a társadalomról alkotott nézeteinkre, a művészetre, a politikára, és konkrétan hatni fog arra, ahogy egymáshoz viszonyulunk. Még nem jött létre egy mindent átfogó elmélet, de már léteznek a darabjai, mint pl. az epigenetika, az életstílus-változtatás és a prevenciókutatás eredményei, vagy az elme-test kapcsolaton alapuló gyógyítás. Itt is arról van szó, hogy integrálunk és meghaladunk abban az értelemben, hogy az integrál orvoslással egy, a hagyományos nyugati és a komplementer medicinán túlmutató, új dolog jön létre.

Azt mondtad, a két oldal kibékítésére van szükség. Mit értettél ezalatt?

A kibékítés ebben az esetben a szükséges integrációt jelenti. Tehát elismerjük a nyugati orvoslás vívmányait, és ezzel együtt megbecsüljük és tiszteljük a más erősségekkel bíró csakratan vagy a meridiántan 5000 éves tudását. Ehhez olyan szemléletmód szükséges, amely lehetővé teszi, hogy a két oldal eredményeinek értékét megőrizve egyesülhessen.

Mindegyik rendelkezik a megfelelő alkalmazási területtel, viszont nehézségekbe ütköznek, ha a másik fogalmi rendszerébe kell beleerőltetniük magukat.

Mit gondolsz, mik az akadémikus orvoslás azon vívmányai, amelyek megkerülhetetlenek ebben a békítő folyamatban?

A sürgősségi ellátásban, a sebészetben, a képalkotó eljárásokban és laborvizsgálatokban a nyugati orvoslás verhetetlen. Nincs a világon még egy olyan orvosi rendszer, amely képes lenne ebben felvenni vele a versenyt. Ezért ha valaki akut ellátásra szorul, a nyugati orvostudomány az emberiség történelme során létrejött legjobb rendszer erre.

Minél inkább krónikus és komplex betegségről van szó, és minél meghatározóbbak a funkcionális szempontok, azaz a stressz, a környezeti hatások, az életmód, annál inkább gyengül a nyugati biomedikális modell hatóképessége és erősödik a komplementer medicináé. Ez nem azt jelenti, hogy a komplementer medicinát csak krónikus betegségeknél, a nyugati orvoslást pedig csak akut eseteknél kellene alkalmazni, de ezek számítanak az erősségeiknek.

Mi a helyzet azokkal az esetekkel, ahol a mindenkori kezelés eredménytelennek bizonyul?

Ha megismertük, mi az adott rendszer miben a legjobb, szembenézhetünk azzal is, milyen „árnyékot” rejt magában. Ezt úgy értem, hogy minden nézőpontnak megvannak a maga erősségei, de ezzel együtt jár az „árnyéka” is, amelyet nem látunk.

Az igazi szabadság tehát az, ha szabadon tudunk váltani a nézőpontok között.

Pontosan! Wilber az összes nézőpont egyidejű felvételéről beszél: benne lenni egy adott perspektívában, és közben tanúként is jelen lenni. Arról a képességről van szó, hogy két, okságilag ellentmondó, egymással összeegyeztethetetlen világnézet egyesítsünk, egyszerre vegyünk fel egy nézőpontot és közben ne azonosuljunk vele teljesen.

A nyugati orvoslás példának hozott területeinek méltatása után fölülről rátekintve föltehetjük magunknak a kérdést: hol vannak ennek a rendszernek a gyenge pontjai? Van-e más rendszer, amely ezekben a pontokban eltérő nézeteket vall? Ezeknek a kérdéseknek a megvizsgálásával idővel elbúcsúzhatunk a materialista világnézettől. Egyes rendszerek szerint a testi tünetek elsősorban lelki, és nem testi eredetűek és ez az elképzelés a materialista világkép felváltását hozza majd magával.

Jó példa erre a váltásra a már alaposan megvizsgált elme-test kapcsolaton alapuló gyógyítás, vagy az éber jelenlét alapú stresszcsökkentő eljárások.

A hagyományos és a komplementer medicina rendelkezik egymással összehasonlítható ismeretekkel?

Tulajdonképpen ez az integrál orvoslás legizgalmasabb aspektusa, ahogy egyes ismeretek egy irányba mutatnak. Pl. az epigenetika megmutatja, mennyire fontosak a génkifejeződésben a környezetspecifikus faktorok és stresszorok, mint pl. a táplálkozás, mozgás vagy a kötődési tapasztalatok. Ez egy olyan összefüggés, amelyet a komplementer medicina a prevenció területén évezredek óta ismer. Azt mutatja, hogy sokkal kisebb részben determinál minket a genetika, mint ahogy eddig feltételeztük. Vagy pl. a kardiológia aranystandardja, a szívfrekvencia variabilitás mérései is azt mutatják, hogy az embert egy biofizikális mező veszi körül. Nekem erről a meridiántan szubtilis testről alkotott nézete jut eszembe. Ilyen felismerések mellett a nyugati orvoslás redukcionista paradigmája megdőlni látszik. Eszembe jutnak még az auráról vagy bioenergetikai mezőről szóló ismeretek is. Bár a két oldal különböző fogalmakat használ, hogy az új ismereteit megfelelően integrálja a saját modelljébe, mindkettőnek igaza van.

Milyen elvárásoknak kell megfelelnie egy integrál szemléletű orvosnak a 21. században?

A hagyományos és a komplementer orvoslásban egyaránt képzettnek, és emellett spirituális gyakorlónak is kell lennie.

Milyen változásokat fog hozni, ha az orvos maga spirituális gyakorlóvá válik?

Jobban meg fogja érteni a pácienseit. Nem csak a betegségeket fogja látni, hanem képes fölülről ránézni a helyzetre, és képes lesz egészként tekinteni a történésekre és az interakciókra. Ezen kívül azt is megérti, mi mivel függ össze a gyógyulási folyamatban, és tudja, hogyan lehet az ember öngyógyító erőit is aktiválni.

Forrás: Integrales Leben

Megosztom

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hamar Lilla integrál pszichológus